2022 elején úgy éreztem, hogy változásra van szükségem. Volt egy középiskolai tapasztalatom egy londoni részmunkaidős állásból, és a külföldi élet utáni vágy sosem aludt ki bennem. A választás Hollandiára esett – egy olyan országra, amelyről csak pozitív dolgokat hallottam. A hollandiai munkavállalás ideális módnak tűnt arra, hogy újra külföldre menjek. És mivel a nővérem évek óta vezeti az Universal Consultingot, egy olyan céget, amely külföldi munkavállalást szervez, egyértelmű volt: megpróbálom vele. ✈️
Az első interjú után ajánlatot kaptam, hogy dolgozzak a CEVA heerleni raktárában. Egy pillanatig sem haboztam. A cél világos volt: elhagyni Szlovákiát és egy új kalandot megtapasztalni. Akkor még nem sejtettem, hogy életem legfontosabb szakasza csak most kezdődik.
A városközpontban szálltam meg – egy korábbi diákszállón, ami gyakorlatilag egy kisebb lottónyeremény volt. Az érkezés és az előzetes tájékoztatás után másnap átköltöztünk a raktárba. Első benyomások? Modern helyiségek, kedves csapat és egyszerű munka. A bejövő részleghez osztottak be – áruátvételhez. Tíz perc alatt megértettem a munkát. Persze, eleinte megnehezítették a munkát az acélbetétes munkásbakancsok viselése, de hamar megszoktam.
De ami a legjobban megfogott, az a légkör volt. A CEVA-nál a világ minden tájáról dolgoznak emberek – Görögországból, Spanyolországból, Portugáliából, Litvániából, Lengyelországból, Magyarországból, de persze Szlovákiábol is. Azonnal barátokra leltem – két szlovák testvérre, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot, és a holland Jeroenre, aki később meglátogatott Szlovákiában. A társasági élet külföldön teljesen más – intenzívebb, nyitottabb, változatosabb. És amikor hétvégénként beutazhatod Hollandiát, elmehetsz edzőterembe, fesztiválra, vagy csak bemehetsz a városba egy jó hamburgerre… nehéz vissajönni. 🌍🎉
Hollandiában tanultam meg főzni is! A menzán nem főztek, és én nem akartam félkész ételeket enni. Így hát a saját kezembe vettem az ügyet – és felfedeztem egy új hobbit, ami a mai napig tart. 🍲
Fél év után úgy döntöttem, hogy hazamegyek, de hamarosan rájöttem, hogy a sztereotípia újra kezd megfojtani. Így hát a barátommal, Erikkel összepakoltunk, és ismét a CEVA-ba indultunk – ezúttal csapatként. És ismét megérte – Erik talált ott egy barátnőt, én pedig olyan kapcsolatokat kötöttem, amelyek később megnyitották előttem az ajtót… Kanada felé!
Igen, a hollandiai tapasztalataim segítettek abban, hogy munkavállalási engedélyt szerezzek és elutazzak a juharlevél földjére. Egy újabb felejthetetlen évet töltöttem ott – de minden a CEVA-nál kezdődött.
Ma az Universal Consultingnál dolgozom, és segítek az embereknek – kipróbálni az életet külföldön. Mert tudom, mit hozhat. Új élményeket, barátságokat, szerelmeket, hobbikat… és talán még egy új irányt is az életben. 💼❤️
Mit ajánlok az új álláskeresőknek, akik Hollandiában szeretnének dolgozni?
Szóval, ha nem vagy biztos benne, hogy neked való-e a munka Hollandiában, csak egy dolgot mondhatok – hajrá! Bár nem mindig lesz ideális, egy dolog biztos: olyan tapasztalatokat szerzel, amelyeket senki sem vehet el tőled. 🚀
Ha bármilyen kérdésed van, vagy tanácsra van szükséged, nyugodtan keress meg minket – szívesen segítek ezen az úton. Talán a CEVA Hollandiában közelebb visz álmaidhoz. 🌟📩










